Gábor Demszky, 10. 12. 1987, Budapest, Hungary

Metadata

Location Budapest, Hungary
Date 10. 12. 1987
Length 09:07

Watch and Listen

Full video (mp4, 9 min)
Preview video (mp4, 1 min)

TranscriptPlease note that this transcript is based on audio tracks and doesn't have to match exactly the video

Jacques Rupnik: Szamizdat kiadóként, Önnek személyesen milyen problémái voltak a rendőrséggel?
Gábor Demszky: Szamizdatkiadóként olyan könyvek publikálásával foglalkozom, amelyek hivatalosan nem jelenhetnek meg. 1981 óta dolgozom ezen a területen, és minden évben 10, 15, 20 könyvet adunk ki. Mikor ezt ’81, ’82, ’83 környékén elkezdtük, sok problémával szembesültünk. Még 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetést is kaptam. Sokszor kutatták át az egész lakásomat, kéziratokat, könyveket vittek el, pénzbírságot is kaptam tavaly nyáron. Ezért a tevékenységem nagy részét, amennyire ez lehetséges, titokban kell végeznem.
Melyek azok a kiadványok, amelyeket különösképpen nem szeret a kormány?
Sokféle területről beszélhetünk. Vannak olyan írók, akiknek a műveit pusztán már a nevük miatt sem lehet kiadni. Mi kiadjuk őket. Több klasszikus is van közöttük, mint például George Orwell. Orwell-t én publikáltam először Magyarországon. Így jelent meg magyar nyelven az Állatfarm, az 1984, a Hódolat Katalóniának, a spanyol polgárháborúról szóló regénye. Arthur Koestler egy másik példa. De kiadtam Konrád Györgyöt és más magyar írókat, akik hivatalosan nem publikálhatják műveiket. Más tematikájú, vagy történelmi eseményeket feldolgozó művek is idetartoznak, 1956-ról, 1968-ról, Csehszlovákiáról. Ugyanakkor idetartozhatnak még hírek vagy esszék például a Szolidaritásról, ha konkrét kérdésekről beszélünk, de annyi más témával is foglalkozunk, hogy nehéz lenne mindet felsorolni.  
Ha önök ilyen kevesen vannak, akkor mégis miért ennyire elszánt a párt, hogy önöket zaklassa. Mitől félnek annyira?
Úgy gondolom, a párt nem képes a társadalom egészét irányítani. Sok dolog fölött nincs teljes hatalma, gondolok itt a gazdaságra, az emberek személyes életére. De monopóliuma van az információáramlásban, a kultúrában, ám úgy gondolom, hogy a rezsim kezd hozzászokni új helyzethez, amiben már a kultúra teljes egészét nem tudják irányítani. Egy kis része már szabadabb, de ez egy nagyon lassú, számunkra nagyon sok küzdelemmel járó folyamat eredménye.
Mi nyugaton sokat hallunk értelmiségiekről, írókról, akik a rezsim ellen küzdenek. És persze ott van 1956, amikor az egész munkásosztály fellázadt. Léteznek-e most ilyen csoportosulások, amelyek ellenállást tanúsítanak, de nem hallottunk róluk? Ha igen, miért nem érzékelhetőek politikai erőként?
’56-ban könnyű volt a helyzet, abban az értelemben, hogy akkor nemzeti egység volt, a munkások, a parasztok, az értelmiségiek együtt. Egyformán szegények voltak, és mindannyiukat az 56-ot megelőző évtized tette szegénnyé. Ugyanazt a nyelvet beszélték, tudták, hogy kik ők, hogy mi a céljük. Tudták, hogy meg kell szabadulniuk, minden baj okozójától, a sztálinista vezetéstől és politikai rendszertől. De ez a fajta egység azóta eltűnt, különösen a 60-as évek végétől, leginkább a 70-es években, mert a viszonylagos reformok megosztották és izolálták a különböző társadalmi csoportokat. Ez a fajta egység tehát már nem létezik.
Melyik az a társadalmi csoport, amelyiket különösen meggyengítettek ezek a reformok, el tudná mondani?
Igen, leginkább a szakmunkásokat érintették legsúlyosabban ezek a folyamatok. Ezeknek az embereknek három vagy annál is több gyerekük van, nem Budapesten élnek, hanem a környező településeken, ipari központokban, minden héten utazniuk kell, és nagyon alacsonyak a bérek. Általában van egy kis mezőgazdasági területük, a nők otthoni munkát végeznek, a gyerekekre vigyáznak, a férfiak pedig egy gyártelepen dolgoznak, ez az átlagos magyar család. Kevés a kapcsolatuk egymással, külön kis világokban élnek, nincs semmiféle politikai képviseletük, nem tartoznak semmilyen csoportosuláshoz, amely védhetné az érdekeiket.
Hogy irányítja a párt ma Magyarországon a társadalmat?
A párt elsődleges feladata, hogy önmagát irányítsa, nem a társadalmat. És ebben nem túl sikeresek, mert sok feszültség van a párton belül, különféle csoportokat lehet látni, és ami még eddig nem volt tapasztalható, egy teljesen újkeletű jelenség: nyílt kritika fogalmazódik meg az üléseken.
Melyek ezek a csoportok, és hogyan jellemezné őket? Kik ők?
A Politikai Bizottság szintjén ezt könnyű megmondani, vannak bizonyos csoportok. Ugyanakkor nem hiszem, hogy ugyanezek a csoportok léteznének a párt legalacsonyabb szintjén is.
És melyek ezek a csoportok, miben hisznek, és miért harcolnak egymással?
A legegyszerűbben megfogalmazva, van a kádárista közép, azok, akiket Kádár miatt neveztek ki. Mint az egykori miniszterelnök és sokan mások. Vannak, akik inkább liberálisok, de nem kifejezetten a szónak az igazi értelmében.
Le tudná-e írni a párton belüli különféle csoportosulásokat?
A Politikai Bizottság szintjén ez nagyon egyszerű, van egy középréteg Kádár körül. Vannak a régi vonalasok, nevezzük őket sztálinista párttagoknak, és vannak az úgynevezett liberálisok. Természetesen a szó valódi értelmében nem nevezném őket liberálisnak. És már tavaly óta nyílt viták vannak közöttük. Egyszóval már érzékelni lehet egyfajta poszt-kádárista korszak kezdetét. 
Meg tudná-e mondani, hogy a párton belül kik hozzák meg a legfontosabb politikai döntéseket?
Ez a Politikai Bizottság szintjén történik, nem a Központi Bizottságban és nem a legalsó szinteken, hiszen egy erősen centralizált pártról beszélünk. Szóval a fontos döntéseket, sok esetben akár a személyi kérdéseket is a Politikai Bizottság dönti el. Például a velem és a barátaimmal szembeni ellenállást. 
A Politikai Bizottság dönti el, hogy mi történjen?
Hogy mit tegyenek velünk. Igen.
Fel tudná-e vázolni, hogy működik a magyar nomenklatúra rendszer?
A nomenklatúra jellemzője, hogy a legfontosabb funkciók esetében a gazdaságban, a kultúrában, a hadügyben és más területeken is a párt nevezni ki a vezetőket. A vezetőknek nem kell feltétlenül párttagnak lenniük, de a pártnak nagyon fontos beleszólása van a kérdésben.
Tudna példát hozni arra, hogyan avatkozik be a párt a mindennapi életbe?
Szerintem ennek egy elég jellemző példája egy találkozó, amin én magam is jelen voltam. Két termelési vezető találkozott egy vidéki pártfunkcionáriussal. Éles volt a vita közöttük, jelentős nézeteltérés alakult ki, a betakarítást ugyanis nem sikerült elvégezni. A párt rájött, hogy komoly gondok vannak, és a TSZ-vezetők a konfliktust egyenesen a bíróság elé akarták vinni. Ez végül nem történt meg, mert a párt beavatkozott, és még a bírósági eljárás előtt ő maga hozta meg a döntést.
Bocsánat, el tudná magyarázni, hogy pontosan mit csinált ez a pártvezető, hogy elsimítsa ezt a vitát a két termelési vezetővel?
Még egyszer mondjam el? Példaként említek egy esetet, amikor a betakarítás sikertelen volt, pontosabban a kiadott tervet nem tudták teljesíteni. És a két TSZ-vezető, aki erről vitázott jogi útra akarta terelni a konfliktust. Volt valamiféle civil vita az aratásról, például, hogy milyen arányban osztoznának, de a felek hiába szerettek volna pereskedni, a bíróság helyett a vidéki pártfunkcionárius hozta meg a döntést. Én akkor szociológusként dolgoztam, és tanúja voltam hogyan zajlottak ezek az alkudozások.
Mennyiben más, vagy mennyire fontosak az olyan politikai reformok Magyarországon, mint például a több jelölt megjelenése a helyi választásokon és a gazdaságban?
Ez nem volt igazi változás, elég nyilvánvaló volt, hogy a legfontosabb független jelöltek nem lesznek képviselők, így meg sem választják őket, tehát nem jelentek meg a Nemzeti Front listáin. De végül néhányan mégiscsak képviselők lettek vidéken, és most úgy körülbelül a 380 párttagból van négy-öt ember, akik élesen kritikusak a hivatalos irányvonallal szemben, és ezért elég érdekes beszélgetések zajlanak. Új színt hoztak a politikai életbe, nagyon nagy hatása nincs, de kétségtelenül érdekesebbé teszi ezt a közeget.
De ettől még a pártnál van a lényegi ellenőrzés?
Igen, a Párt és a Politikai Bizottság kezében van a valódi hatalom.
Milyen konkrét hatással volt a gazdasági válság az emberek életére?
Ahogy Ön is tudja, az új adóreform le fogja csökkenteni a reálbéreket, a hivatalos számítások szerint 10-15%-kal. Az infláció miatt. De mi most nem ennek a hatásától félünk. Sokkal inkább attól félünk már, hogy az elmúlt öt évben a reform és ez a válság a szegények tömegeit sújtja, a képzetlen munkásokat, akiknek nincs semmilyen politikai hangjuk, semmilyen képviseletük.  
El tudná mondani, hogy Ön személyesen tapasztalt-e erőszakot?
’83-ban két rendőr megvert az utcán, mert ki akartak venni egy levelet a táskámból, és mivel ellenálltam, gumibottal megvertek, elvesztettem az eszméletem. Agyrázkódást kaptam, négy napig kórházban feküdtem, és végül hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést is kaptam. Azzal vádoltak, hogy én támadtam a rendőrökre.
És kik tanúskodtak Ön ellen?
A tanúk párttagok voltak. Mindketten.
Mennyire komoly a párt megosztottsága?
A párt elég komolyan megosztott a Politikai Bizottság szintjén. Ahogy már említettem, három különböző csoport van, akik egymással harcolnak, és ennek valós történelmi következményei vannak. Például ’76-ban, amikor teljesen megállították a reformokat, az egész gazdaság befagyott. Visszavonták az összes reformlépést, reformtörvénykezést. Ennek lett a következménye a gazdasági válság, de ezt már ’78, ’79-ben is realizálták, így egy új reformprogramot indítottak el. Annak meg ’83, ’84-ben lett vége, amikor Kádár tartott egy beszédet a Központi Bizottságban, amiben elhangzott: egy reform lényege az, hogy mindenkinek többet kell dolgoznia. Mondhatni, antireform kijelentés volt. Úgy gondolom, akkor a Politikai Bizottságban lévő baloldali tagok hatása alatt volt.
Más szóval, egy kis csoport a Politikai Bizottságban képes meghatározni az ország teljes gazdasági és politikai irányelvét?
Igen, ez a kis csoport tényleg képes a legfontosabb kérdéseket eldönteni, és ezeknek a döntéseknek a következményei…(hosszú csend)
Szóval kis csoportok a Politikai Bizottságon belül képesek meghatározni az ország politikai és gazdasági irányelveit?
Igen, egy nagyon kis csoport, és ennek a következményeit sok-sok éven át láthattuk. Mindig sok idő telik el mire rájönnek, hogy hibáztak, és akkor már nem biztos, hogy a hiba helyrehozható.

Gábor Demszky (1952)

Gábor Demszky

Demszky Gábor 1952. augusztus 4-én született Budapesten. Szülei közgazdászok voltak, testvére, Anna gyógypedagógus. Öt alkalommal nősült, kapcsolataiból négy gyermeke született.

1970-ben érettségizett a Kaffka Margit Gimnáziumban, és abban az évben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója lett. 1972-ben politikai tevékenység miatt egy évre kizárták az egyetemről, KISZ-tagságát felfüggesztették. Taxisofőrként, majd könyvtárosként dolgozott. Ekkor írta meg első szociográfiai művét Borravaló címmel. Később visszatérhetett az egyetemre, 1976-ban jogi diplomát szerzett.

1976-tól 1981-ig a Világosság című folyóirat munkatársa volt. 1979-ben a Szegényeket Támogató Alap (SZETA) egyik létrehozója volt, és aláírta a Charta 77-tel szolidaritást vállaló nyilatkozatot. Politikai tevékenysége miatt elveszítette állását, nem utazhatott és nem publikálhatott.

1978 és 1981 között elvégezte az ELTE Bölcsészettudományi Karának szociológia szakát. 1981 végén Rajk Lászlóval közösen létrehozták az AB Független Kiadót. Részt vett a Beszélő munkájában, 1983-tól szerkesztette az általa alapított Hírmondót, közreműködött a Máshonnan Beszélő és a Magyar Zsidó című szamizdat lapok kiadásában. 1983-ban hatóság elleni erőszakért hat havi börtönbüntetésre ítélték, amit a bíróság három évre felfüggesztett. Ebben az évben a svájci székhelyű Kiadók Nemzetközi Egyesülete a Freedom to Publish-díjjal tüntette ki. 1988-89-ben a Soros Alapítvány ösztöndíjával tíz hónapot töltött a Columbia University hallgatójaként az Egyesült Államokban.

Alapító tagja volt a Szabad Kezdeményezések Hálózatának 1988-ban, majd az ebből alakuló SZDSZ-nek. 1990-ben parlamenti képviselő, a nemzetbiztonsági bizottságának elnöke és a külügyi bizottság tagja lett, ősszel Budapest főpolgármesterévé választották meg. 1990-től 2010-ig ötször méretteti meg magát sikeresen.

A bécsi tartományi parlament 1998. április 27-i ülésén a Bécs tartománnyal kapcsolatos kiemelkedő tevékenységéért a Nagy Arany Díszjelvényt adományozta neki.

2011 márciusában, 58 évesen korkedvezménnyel nyugdíjba vonult. 2011 októberében másfél évre Berlinbe költözött, majd Washingtonban lakott egy évig. 2014-ben költözött haza, Budapestre.