Miklós Tamás Gáspár, 12. 11. 1987, Budapest, Hungary

Metadata

Location Budapest, Hungary
Date 12. 11. 1987
Length 13:02

Watch and Listen

Full video (mp4, 13 min)
Preview video (mp4, 0 min)
Audio track (mp3, 12 min) Show player
×
0:00
0:00

TranscriptPlease note that this transcript is based on audio tracks and doesn't have to match exactly the video

Mi a másképp gondolkodók szerepe a kelet-európai társadalmakban?

Azt gondolom, hogy a másképp gondolkodók szerepe a különböző kelet-európai országokban eléggé helyfüggő, az adott országra jellemző, és nem hiszem, hogy valóban összehasonlíthatjuk a magyar másképp gondolkodókat, mondjuk, a lengyelekkel. Először is azért, mert sokkal kevésbé fontos, másrészt mert valóban más. Általánosságban elképzelhető, hogy a másképp gondolkodók a legradikálisabb elemek egy kelet-európai ország életében. És ez általában így is van, ők a legszókimondóbbak, kizárólag ők azok, akik nyíltan bírálják, sőt politikailag támadják a rendszert. Ez ránk is igaz, de úgy vélem, elég sajátos szerepet játszunk, amit talán kicsit magyaráznunk kell. Arra a tényre utalok, hogy kizárólag mi beszélünk nyíltan, néha hangosan a vitatott politikai kérdésekről. Használnak minket, és örülünk, hogy különböző politikai csoportok használnak minket, hogy kifejezzék véleményüket, és néha politikai viták zajlanak az egyébként jól betagozódott és eléggé hivatalos csoportok között, ezek a vélemények olyan tendenciáit mutatják, ami rajtunk keresztül történik. Néhány reformista csoport nézetei pedig, akik eléggé a rendszer keretein belül vannak, megjelennek az általunk kiadott szamizdat sajtóban.

Tehát önök inkább az információ és a vita csatornái, mint egységes politikai ellenzék?

Igen, ez a legfigyelemreméltóbb szerep, és azt hiszem, jelenleg a legfontosabb szerepünk, és nem jellemezném csoportunkat politikai mozgalomként, túl kicsik vagyunk ehhez, és túl sajátosak. Ez majd egy nap megváltozhat. De egyelőre azt gondolom, hogy egy olyan információs csatorna vagyunk az embereknek, akik egyébként nem képesek ütköztetni nézeteiket ebben a diktatórikus rendszerben.

Le tudná írni a magyar társadalom párt általi militarizációjának néhány aspektusát?

Nos, ha a társadalom párton keresztüli militarizációjának fogalmát nézzük, egy olyan valaminek a fogalmát, amit meglepően nem újként kell kezelni, mert akkor hamis eredményre jutunk. De van egy láthatatlan és egyre fontosabb jelenség, az, hogy fiatalok militáns csoportjait már nem a hagyományos módon neveli át a párt ma már eléggé elavult ideológiája. Vonzza őket a harciasság, a katonai csillogás, egyes szövetségek és szervezetek, mint a Magyar Honvédelmi Szövetség, az Ifjú Gárda, vagy az Úttörő Gárda, és hasonló szervezetek. Ezeknek a fiataloknak támogatást, létesítményeket és katonai támogatást adnak, akik valamilyen identitást találnak ezekben az apolitikus csoportokban. Az ideológia nem más, mint valamiféle nyers nacionalizmus durva gorombasággal és aljassággal, ami néha elég félelmetesnek tűnik.

Van még élet a marxizmus-leninizmus ideológiájában a párton belül?

Nos, ha arról beszélünk, hogy maradt-e élet a párton belül a marxista-leninista ideológiában, akkor először azon kell eltűnődnünk, hogy van-e még olyan dolog, mint a párt. Mint szervezet. Ismerjük a pártot, mint szuper kormányt, ismerjük, mint bármilyen ellenőrzések feletti közigazgatást. De az élő, nem csak az ideológiai, pártsejtek, stb., kiszáradt, nem létezik, teljesen formálissá vált. És a továbbra is megmaradó, kevés hűséges elég hangosan panaszkodik néha.

Milyen mértékben alkalmazza még a párt a zaklatást, korlátozást, mint például a titkos rendőrségi házkutatásokat ma, Magyarországon?

Úgy gondolom, hogy elég nagy mértékben, de nem olyan ügyetlen, brutális és ostoba módon, ahogy szomszédainknál alkalmazzák. Amit tudok, és természetesen ezt a legjobban, az a rendőri zaklatás a legközelebbi barátaimnál és másképp gondolkodó társaimnál. Ami szelektív és célzott tevékenység, egyes csoportokat megkímélnek, egyes személyeket, mint engem, nagyrészt megkímélnek a zaklatás legdurvább formáitól. Különböző okok miatt.

A párt továbbra is alkalmazza a zaklatást és a korlátozást?

Nos, a párt továbbra is alkalmaz zaklatást, korlátozást és megfélemlítést a másképp gondolkodók és hasonló féktelen elemek ellen. De szelektíven, ami napjainkban leginkább azt jelenti, hogy megkímélik a másképp gondolkodók jól ismert képviselőit, de meglehetősen keményen elfojtják az aktivisták és a militánsok tevékenységét, valamint azokét az emberekét, akik napi szinten tevékenykednek a szamizdatok elkészítésében, és akik információkat szereznek, ami végül is a munkánk része.

Most, hogy az ideológia halott, mit hagyott a kommunizmus maga után Kelet-Európában, olyan országokban, mint Magyarország?

Nos, annak felmérésére, hogy mit hagyott hátra a kommunizmus Magyarországon, mi maradt a marxizmus-leninizmusból és a hozzá kapcsolódó hiedelmek összességéből, elég nehéz. Mivel a felszínen azt kell mondanom, hogy a marxizmus-leninizmust eléggé elfelejtették. Nem csak hogy teljesen visszaszorult védekezésbe, hanem elég nehéz megtalálni. Persze, nem hiszem, hogy nem hagyott nagyon mély nyomokat a politikai gondolkodásunkban, és a nagyon fontos társadalmi kérdésekkel és mindennapi életünk problémáival kapcsolatos hozzáállásunkban. Mit gondolok kissé zavarónak? Vajon úgy tűnik, hogy a kommunizmus megerősítette politikai hagyományaink azon aspektusait, amelyek léteztek már korábban is, és amiket mindig is nagyon fontos mértékben jellemzett a liberális értékekkel szembeni ellenállás, a politikai kérdésekhez kapcsolódó racionális érvekkel szembeni ellenállás és az ésszerű viták arról, hogy mi megengedett és mi nem. És tudja, ez a fajta politikai romantika, ami mindig is jellemezte a mi világunkat, ez különösképpen keveredett valamivel, ami végülis megtalálható a marxizmusban, mert maga Marx a modern kor romantikus ellensége volt. Tanításának ez a része, illetve a marxizmus holdudvarának ez a része továbbra is velünk marad. És nagyon nehéz azoknak az embereknek, amilyen jómagam is vagyok, megtartani a meggyőződésüket, amelyek nagyrészt nyugati, nemzetközi, túlságosan tudatos és bizonyos szempontból túl hűvösnek tekinthetők. Mert számunkra a politika hagyományosan szenvedély kérdése.

Hogyan lesz valaki, és milyen emberek lesznek napjainkban párttisztviselők, teljes időben pártaktivisták? Mi a folyamata ennek?

Nos, úgy vélem, hogy a párttisztviselők kinevezését és a párt elit felfrissítését még mindig ugyanaz az alapelv, a kooptálás elve jellemzi, vagyis a tisztviselőket nem megválasztják, hanem felülről, kézi irányítással… Aztán elküldik őket képzésre, bátorítják őket, hogy végezzenek el egy kurzust egy esti egyetemen, és aztán nagyon gondosan átvilágítják őket. De ezek az emberek valójában nagyon különböznek a menedzser típustól, akiket megtalálhatunk az állami bürokráciában, és különböznek a régi, ideológiai szempontból motivált pártaktivistáktól. Ezek az emberek pusztán hivatalnokok, akik tökéletesen megvalósítják a hivatal bürokráciájának ideáját, ami korábban csak Max Weber tudatában létezett.

Mik azok az elemek, fő elemek, amelyeket a kommunizmus hátrahagyott?

A fő elemek, azok az elemek, amelyek végül is nem jellemzőek a kommunizmusra. Ezek a hagyományunk elemei, amelyeket megerősítünk, és amelyek nem vonatkoznak a marxista tanítások fő részére. Ezek az antiliberalizmus, a politikában folytatott ésszerű vitákkal szembeni ellenállás, a moralizálással szembeni ellenállás a politikában, valamint az ésszerű alku és a nyugodt megközelítés iránti ellenállás, mivel számunkra a politika elsősorban szenvedély.

Miklós Tamás Gáspár (1948)

Miklós Tamás Gáspár

Tamás Gáspár Miklós, magyar filozófus, közíró 1948. november 28-án született Kolozsváron. Kétszer házasodott, négy gyermeke született. Apja, Tamás Gáspár erdélyi magyar író, újságíró, több erdélyi lap munkatársa, szerkesztője.

Tamás Gáspár Miklós a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szerzett filozófiai diplomát 1972-ben. Egy irodalmi lapnál volt újságíró 1978-ig, majd politikai nézetei miatt eltiltották a publikálástól és a román titkosrendőrség hosszú ideig zaklatta. A romló életkörülmények miatt áttelepült Magyarországra. 1980-ig az ELTE Bölcsészkarán tanított a filozófiatörténeti tanszék tudományos munkatársaként, de politikai szerepvállalása miatt elbocsájtották és a publikálástól is eltiltották. 1981-ben kiutasították Romániából. A következő években a Yale Egyetemen volt vendégprofesszor, majd angol és francia egyetemeken tanított. 1989-től az ELTE Jogtudományi Kara filozófiai tanszékén docens, majd a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének főmunkatársa, ahonnan 2011-ben bocsájtották el. 2007 óta a Közép-európai Egyetem (CEU) vendégprofesszora.

A nyolcvanas évek kádári Magyarországán a demokratikus ellenzék egyik legismertebb figurája volt. 1985-ben részt vett a Kádár-rendszer rendkívül vegyes összetételű, ellenzéki csoportok által szervezett monori találkozóján. 1989-ben bejutott a pártállami parlamentbe, a Szabad Demokraták Szövetsége jelöltjeként, a visszahívott és lemondott Várkonyi Péter helyét foglalta el. 1988-tól 1990-ig az SZDSZ ügyvivője, 1992-94 között a párt Országos Tanácsának elnöke volt. 1990-től 1994-ig országgyűlési képviselő. 2000-ben kilépett az SZDSZ-ből, a politikával azonban nem szakított. 2002-től az ATTAC Magyarország alelnöke. 2008-ban a Szociális Charta egyik alapítója. 2009-ben a Zöld Baloldal Párt Európai Parlamenti képviselőjelöltje, 2010 májusától, a párt megszűnéséig az elnöki posztot látta el.

1995-ben az Open Society Foundations alkotói díját kapta. 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (polgári tagozat) kapta kiemelkedő tudományos és oktatói munkássága, publicisztikai és közéleti tevékenysége elismeréseként. 2009 október 23-án Húszéves a Köztársaság Díjjal tüntették ki.

Napjainkban politikai gondolkodóként, publicistaként jelenik meg, gondolatait, határozott véleményét rendszeresen olvashatjuk mind az online, mind a nyomtatott sajtóban.