András Hegedüs, 11. 10. 1987, Budapest, Hungary

TranscriptPlease note that this transcript is based on audio tracks and doesn't have to match exactly the video

Mi volt a kommunizmus vonzereje az ön generációjának tagjai számára a háború végén?

Az én generációm nagyon fiatalon került be a kommunista mozgalomba, előbb az antifasiszta mozgalomba és igen gyorsan, a háború éveiben igen gyorsan radikalizálódott és lett sztálinistává. Mi úgy gondolkoztunk, hogy igen fontos volt a számunkra ez, hogy világmegváltó gondolatnak, világmegváltó eszmének vagyunk a hordozói. Tehát egy bizonyos értelemben ilyen világmegváltói gondolat jegyében, úgy gondolkoztunk, hogy mindent megér a párt…, akkor még úgy gondolkoztunk, hogy a munkásosztály hatalmának a megteremtése.

Tehát az egyetlen elképzelésük a szocializmusról a sztálini szocializmus volt?

Ez már nem szocializmus volt. Amikor bekapcsolódtunk az antifasiszta mozgalomba, akkor sokan még úgy kapcsolódtunk be, mint szocialisták, közel a Szociáldemokrata Párthoz, közel a marxizmushoz, de a radikalizálódás során eljutottunk a sztálinizmushoz. Már ’44-ben az illegalitásban számunkra az egyik legfontosabb művé Sztálin: A leninizmus kérdései vált.

Miután Magyarországon a kommunista párt magához ragadta a politikai hatalom monopóliumát, a terror, a koncepciós perek időszaka következett. Az érdekelne, hogy mennyiben volt egyszerűen a Szovjetunió, a szovjet nyomás műve, és mennyiben járultak ehhez hozzá a magyar kommunisták?

Semmiképpen sem lehet szovjet nyomással magyarázni csak, akkor nagyon leegyszerűsítenénk a dolgot. Magyarországon kialakult ebben az időben már, főleg az én generációm körében viszonylag szélesen, a hatalomra éhes pártfunkcionáriusoknak a köre, akik tulajdonképpen ideologizálva ezt a hatalmat, tehát a hatalmi törekvést, úgy érezték, hogy a történelem a szárnyára vette őket. Közben pedig tulajdonképpen nem volt más a törekvésüknek a hátterében, mint egy igen nagy mérvű hatalomvágy, de megideologizálva. Teljesen beigazolódott a Dosztojevszkijnek az az álláspontja, hogy az ember tulajdonképpen egy ideológiát teremtő állat.

Tudna pontosabban beszélni a szovjet beavatkozás formáiról abban a kritikus időszakban?

Ebben az időben tulajdonképpen Magyarországon közvetlen szovjet befolyás a tisztogatások első időszakában nem volt, de volt a Rajk-per előkészítésében. A Rajk-per előkészítésében, főleg a titoista perré való átváltoztatásában a sztálini elképzelés és a szovjet közvetlen befolyás igen nagymértékben érvényesült.

Konkrétan, például amikor miniszterelnök volt, kellett-e találkoznia például szovjet tanácsadókkal?

Amikor már miniszterelnök voltam, akkor nem, de amikor földművelésügyi miniszter voltam és még előbb, mikor az állami gazdaságok minisztere voltam, a szovjet tanácsadóknak a hadával voltam körülvéve, de ezek tulajdonképpen nem igazán nyomást gyakoroltak ránk, hanem próbálták segíteni, ösztönözni a sztálinista elgondolásoknak a végrehajtását, ami a magy…, magyar mezőgazdaságra szörnyen káros volt. Ebben az időben kezdtünk gyapotot termelni és gumipitypangot a sztálini elgondolás értelmében, ami szerint a harmadik világháborúban ezekre a termékekre feltétlenül szükség van. A tanácsadók ebbe az irányba hatottak. A szovjet hatás egyébként közvetlenül nem volt. Például amikor Sztálin meghalt, a szovjet elnökség határozta meg személy szerint, hogy ki milyen pozícióra kerüljön.

1953-ban, nem sokkal Sztálin halála után Moszkvába ment. Ön volt az egyik első kelet-európai vezető, aki Moszkvába utazott, és részt vett egy találkozón, amelynek célja a Szovjetunió és a kelet-európai országok közötti kapcsolat megvitatása volt. Mi történt azon a találkozón?

Furcsa dolog történt Moszkvában. A moszkvai politikai bizottság tagja egyöntetűen, akkor még nem nagyon érződött a különbség a különböző csoportok között, – Hrucsov és Malenkov csoportjára gondolok – egyöntetűen bírálták a magyar vezetést, a magyar vezetésnek négy tagját, főleg Rákosit, Gerőt, Révait és Farkas Mihályt és követeltek…, vagyis követelték, hogy új gazdaságpolitikát vezessünk be. A szovjet kritika racionális volt és a szovjet reformjavaslatok tulajdonképpen pozitívak voltak. Utána azonban sajnos a reformok törést szenvedtek 1954 végén, illetve ’55 elején, de az akkori, ’53-as javaslatok nagyon pozitívak voltak.

Most egy rövid liberalizációs időszak következett, a szovjetek nyilvánvalóan megértették, hogy valaminek változnia kell Kelet-Európában. De nem sokkal ezután áttértek a keményvonalas politizálásra, és visszahozták a régi sztálinista gárdát, és nem gondolja, hogy ezek a hirtelen váltások a lazítás és a bekeményítés között a magyarországi politikai vezetésben, ami bizonyos értelemben destabilizálta a helyzetet, az 56-os forradalom egyik oka volt?

Ha 1955-ben nincs törés a magyar reformpolitikában, valószínű, hogy nem következik be a fegyveres felkelés 1956-ban. Mi az utolsó esélyt, úgy gondolom, ’56 júliusában mulasztottuk el. ’56 júliusában a szovjet vezetés ösztönzött bennünket arra, hogy váltsuk le Rákosit. Rákosi helyett azonban Gerőt választottuk, holott ekkor már Kádár Jánost kellett volna és helyette már ekkor, júliusban, Nagy Imrét kellett volna miniszterelnöknek megtenni. Ha júliusban a Rákosi-váltással egy időben megtörténik ez a két személyi változás, tehát Nagy Imre miniszterelnök lesz, Rákosi első titkár, akkor nincs fegyveres fölkelés 1956 októberében. Az ellenzék ezt akkor már határozottan követelte, a személyi változásokat, de a személyi változásokban is és a reformkövetelésekben is az ellenzék akkor, ’56-ban nagyon szolidan szocialista alternatívák között maradt meg, hisz mindkét ember, akiről szó volt, Nagy Imre is és Kádár is kommunista.

Ön szerint mi volt a fő tényező, amely az 56-os eseményeket előidézte?

Szerintem a régi vezetés erkölcsi-etikai csődje, ami különösen a tisztogatások és a koncepciós perek miatt és a rehabilitáció lassúsága következtében következett be, képtelensége arra, hogy bevezessen időszerűvé vált reformokat és személyi változásokat. Én ezt tartom a legfontosabb oknak. A demokratikus ellenzék és a  pártellenzék kialakulását történelmi szükségszerűségnek tartom és úgy látom, úgy gondolom, hogy nem a hazai reakció vett ezekben a mozgásokban elsősorban részt, hanem a nemzeti érzelmeiben sértett tömegek, főleg fiatalok. És ugyanúgy nem tartom helyesnek eltúlozni az eseményekben a nyugatnak a szerepét sem. Itt belső problémák robbantották ki a fegyveres fölkelést.

Hogyan tudta a kádári vezetés 1956 után konszolidálni a helyzetet?

Először Kádár igen nehéz helyzetbe került, mert Kádár szociológiai bázisa igen szűk volt. Tulajdonképpen ezzel magyarázható az, hogy a represszió, a véleményem szerint, erősebb volt, mint amilyennek Kádár szerette volna, mert ez a  szűk szociológiai bázis, a sértett politikai rendőrök, a sértett pártfunkcionáriusok megtorlást követeltek.