Jancsó Miklós, 28. 6. 1987, Budapest, Hungary

TranscriptPlease note that this transcript is based on audio tracks and doesn't have to match exactly the video

A filmes karrierjét, mint operatőr kezdte a sztálini időszakban, ezenkívül dokumentumfilmeket is készített. Sokan azt gondolnánk, hogy ez az időszak valószínűleg nehéz volt egy kezdő filmesnek, vagy vajon izgalmas is volt egyúttal? Mondana erről valamit?

Hát persze, hogy izgalmas volt. Azért volt izgalmas, mert akkoriban még nagyon sokan azt hittük, hogy ez a társadalmi rendszer, ez valamit jelent. Ma már azóta tudjuk, hogy hát rengeteg illúzió volt benne. Azokban a periódusokban készített híradók és dokumentumfilmek, ezek nem valódiak, ha most utólag nézzük őket, az mind hazugság volt, úgyhogy, ha abból akarnánk megítélni a korszakot, akkor nem lehetne megítélni. Készítettem parasztok között, szövetkezeti parasztok között filmeket, akik, amikor a kamera elé kerültek, akkor föl kellett öltözzenek ünneplőbe és úgy kellett megjelenjenek. A körülményeket, azokat helyreigazítottuk, hogy finom legyen. Akkoriban a magyar mezőgazdaság legnagyobb válságát élte, a nép lényegében éhezett, vagy majdnem éhezett, illetőleg, hát, nagyon nehezen élt. Hát, de mi akkor is azt mondtuk el, amit szerettünk volna. Hát, ez az optimizmusnak nevezett emberi csalás egyik változata volt. Hogy tanulságos-e? Gondolom, igen. Hogyha most utólag végiggondolom, nagyon tanulságos volt. Hogy ilyesmit el lehet-e kerülni egy társadalom életében? Én reménykedem benne, hogy el lehet kerülni. Bár az emberiség múltja egyáltalán nem biztosíték arra, hogy ezt el lehet kerülni, mert amióta él az emberiség, hát, ezek a hamisítások, gyilkosságok és egyebek, ezek permanensen megmaradnak.

Ön és a többi filmkészítő hitt abban, hogy valóban egy új kultúrát teremt egy új ember számára?

Hát én… Igen, nagyjából értettem, igen. Hát, egy darabig, igen, persze, egy darabig hittem, hiszen a ’45 előtti világban is éltem már, én akkor, akkor viszonylag felnőtt voltam, hát huszonhárom éves voltam. Egyetemet végeztem, jogot és néprajzot. Na most az egy olyan társadalom volt, ami majdnem középkori jellegű volt, ennek következtében minden változásban hittünk és azt hittük, hogy a változásért mindent megcsinálhatunk, vagy minden megengedhető a változásért, de hát aztán kiderül, hogy minden nem engedhető meg, mert a szabadság hiánya, ami párosul egy permanens hazugsággal, az visszahat a társadalomra.

Tehát a sztálinista időszak után, mint filmrendező, úgy érezte-e, hogy kötelessége azokat a határokat kitolni, amit a politikai rendszer megszab?

Hát, azt hiszem, hogy ez nemcsak erre a rendszerre vonatkozik, valószínűleg mindenütt erről van szó, de hát Kelet-Európában a kultúra és a művészet nagyon össze van kötve a politikával. Hát, ez évszázados hagyomány. Hát, az természetes, hogy az ember sose nyugszik bele a létezőbe, hanem mindig megpróbál keresztüllépni a falakon. Igen, ez valószínűleg, nemcsak az enyém, hanem valamennyiünk kötelessége.

Sokan úgy gondolják Nyugat-Európában, hogy ez egy paradox helyzet, hogy az állam finanszírozza és támogatja a filmkészítést és a kultúrát, és ezzel egy időben mégis kiemelkedő alkotások születhetnek. Hogyan magyarázza meg ezt a helyzetet?

Hát, ez egy furcsa állam. Ugye tudni kell, hogy ez egy redisztribúciós állam, ugye a munkabért nem fizeti ki senkinek igazában, tehát nem száz százalékig fizeti ki a munkákat, hanem visszatart belőle pénzt, hogy különböző közösségi dolgokat finanszírozzon. Nem az állam támogat minket, ez az én pénzem, mert engem nem fizetnek ki. Az enyém, a munkásoké. Valószínűleg az állam képviselőinek talán van egy kis lelkiismeret-furdalása emiatt és ezért szoktak támogatni olyat is, amit talán hivatalosan nem is támogatnának.

Néhány filmje, mint például a Vörös és fehér, [Csillagosok, katonák] úgy is magyarázható, mint a sztálinista időszaknak egy paródiája, amikor az individuumot elnyomták és a kollektivizmust segítették elő. Ez valóban így van? Magyarázhatók ezek a filmek így?

Hát, valószínűleg mindenki úgy magyaráz egy akármit, egy filmet is, ahogy éppen a, hogy mondjam, a pszhichéje erre vezeti. Hát, igen, valószínűleg ez a magyarázat is érvényes benne. Hát, ugye ez a Csillagosok, katonák, ez, igen, tulajdonképp egész szomorú film emiatt.

Gondolja, hogy meg tudja tartani az integritását egy ilyen berendezkedésű országban, hogyha például összehasonlítja a lehetőségeit egy Nyugat-Európában élő művésszel?

Hát, egy filmesnek ilyen kérdést nem lehet föltenni. Nyugat-Európában is másképpen próbálják megőrizni az integritásukat, ott másképpen befolyásolja a kollégákat a társadalom. Itt valószínűleg nem annyira pénzzel, hanem politikailag, vagy egyéb módon. Azért a nyugati kollégákat elsősorban a gazdasági nyomás befolyásolja. Hogy integritást kell-e őriznie egy filmesnek, ezt én nem tudom, lehetséges, hogy így van. Mi néhányan, magyarok, azzal vagyunk megverve, hogy ezt tényleg megpróbáljuk megvalósítani, ezt az integritást, de ez nem olyan biztos, hogy a filmszakmában jó.