Zoltán Nyeste, 1. 9. 1988, Budapest, Hungary

Questions to the narrator

Metadata

Location Budapest, Hungary
Date 1. 9. 1988
Length 25:57

Watch and Listen

Full video (mp4, 25 min)
Preview video (mp4, 1 min)
Audio track (mp3, 25 min) Show player
×
0:00
0:00

TranscriptPlease note that this transcript is based on audio tracks and doesn't have to match exactly the video

1945-ben mennyire volt elterjedt a kommunizmus támogatása Magyarországon?

Mennyire volt elterjedt a kommunizmus támogatása Magyarországon? Igazából alig. Számszerűsítve, a kommunista mozgalom a háború előtt és alatt jelentéktelen volt Magyarországon. Az persze más kérdés, hogy az embereknek elegük volt a háborúból, és alapvetően mindenki örült, hogy túl van rajta, de ez a remény és a félelem keveréke volt, a Vörös Hadseregtől való félelemé.

A Vörös Hadsereg jelenléte ösztönözte-e az embereket, hogy kommunistákká váljanak?

Nem. Hogy ösztönözte-e az embereket a Vörös Hadsereg jelenléte, hogy kommunisták legyenek? Éppen ellenkezőleg, még azok a jóakaratú emberek is, akik azért lettek kommunisták, mert olvastak valamit, valamilyen elméletet, amikor látták ezt a gyakorlatban, nem mindig, de néha, hogy mit jelent a gyakorlatban, akkor meggondolták magukat. Érdekes látni, – talán erről majd később beszélünk –, hogy az igazi, jó, becsületes kommunisták száma 1945 óta csökkent, nem nőtt. De ez egy másik kérdés, azt hiszem.

Azt gondolták az emberek ’45–46-ban, hogy a kommunisták nem veszik át a hatalmat, hanem részt vesznek a demokratikus folyamatban?

Az a kérdés, hogy milyen kormányunk lesz ’45-ben, ’46-ban, természetesen nagyon fontos kérdés volt abban az időben, és nagyon sokat vitatták. Féltek, hogy kommunista kormány jön, az ún. proletariátus diktatúrája, és ami vele jár. Nos, Magyarország 1945-ben koalíciós kormánnyal indult, ami négy politikai párt koalíciója volt, és csak az egyik volt a Kommunista Párt. Ha most valaki felteszi a másik kérdést, mi volt a célja a kommunista vezetésnek, az egy másik kérdés, és erről szívesen beszélek majd egy kicsit később.

Mi volt a kommunista vezetés célja? A demokráciában való részvétel?

Biztos vagyok benne, hogy a kommunista mozgalom, a nemzetközi kommunista mozgalom célja valójában soha nem változott. De a taktika igen. És biztos vagyok benne, hogy még Sztálin sem, de még a magyar Sztálin sem, nevezetesen Rákosi Mátyás, biztos vagyok benne, hogy nem akartak kommunista uralmat bevezetni Magyarországon 1945-ben.

Miért nem?

Ennek számos oka van, az egyik egyszerűen az, hogy nagyon-nagyon nehéz lett volna. Nem állt összhangban a nemzetközi megállapodásokkal sem. Emlékezzünk a szövetséges erők és Sztálin, a szövetséges országok és Sztálin közötti megállapodásokra, egyszerűen nem volt benne a pakliban, hogy ezt azonnal megtegyék. Nos, abban reménykedtem, hogy még ha volt is ilyen félelmünk, hogy ez el fog jönni, abban reménykedtem, hogy ez időbe telik. Ma már mindenki mondhatja, hogy naiv voltam. De csak arra emlékszem, hogy akkoriban több kommunista vezetővel is beszéltem, hogy biztosra menjek, 22, 23 éves voltam, soha nem volt magas pozícióm a magyar politikában, de ifjúsági szervezetek, diákszervezetek vezetője voltam, többek között a nácik elleni ellenállásé.

A kommunisták lassabban szerették volna átvenni a hatalmat Magyarországon, mint ahogyan az megtörtént?

Nagyon érdekes kérdés, hogy a kommunisták lassabban vagy gyorsabban akarták-e átvenni a hatalmat Magyarországon és a környező országokban. Én csak azt tudom elmondani, amit gondoltam, és amit tapasztaltam. Már említettem, hogy a legtöbb kommunista vezető ’45-ben demokráciát emlegetett, nem kommunizmust. Persze lehet azt mondani, hogy ez csak duma, így akarták eltitkolni a valódi céljukat. Érdekes azonban, hogy amikor a magyar kormány, amely az ország keleti részén, egy Debrecen nevű városban alakult meg, mert a Vörös Hadsereg keletről jött, és a magyar kormány ’44 őszén Debrecenben kezdett dolgozni, majd ’45 tavaszán, talán márciusban vagy áprilisban, nem emlékszem pontosan, a kormány Budapestre jött. Addigra már előkészítettük az ifjúsági szervezetünket, amit be akartunk mutatni a vezetőknek. Így jutottam el egy háromfős küldöttség tagjaként Rákosi Mátyáshoz, aki a Kommunista Párt főtitkára volt. Bemutattuk a terveinket, és meghallgattuk a véleményét, de nem ezért említem ezt. Azért említem, mert ő, maga Rákosi Mátyás, a Kommunista Párt első számú embere, a magyar Sztálin, azt mondta nekem akkor, hogy uraim, vigyázzanak, vigyázzanak, ez az ifjúsági szervezet nem válhat kommunista szervezetté. Természetesen mindenkinek meg lehet a véleménye Rákosi valódi érzéseiről. Azonban arra próbálok rámutatni, nemrég beszéltem néhány magyar történésszel, akik azt állítják, hogy új kutatási anyagot találtak, amely azt támasztja alá, hogy eredetileg még maga Sztálin is, és a magyar Sztálin és a csehszlovák és a román Sztálin is hasonlóképpen, nem két-három évvel, hanem mondjuk hat-nyolc évvel későbbre tervezte a hatalomátvételt.

Mesélje el, hogyan tartóztatták le 1948-ban.

Hogyan tartóztattak le 1948-ban? Ez volt az úgynevezett hatalomátvétel éve, miután a Kommunista Párt tönkretette az ellenzéket magasabb szinteken, vagyis már teljesen legyőzték a Kisgazdapártot. Ezután volt néhány koncepciós per is, akkor jöttek az ifjúsági szervezetekhez, és kiválasztották a diák- és egyéb ifjúsági szervezetek vezetőit. Én is köztük voltam, és ez..., tudtuk, hogy ez be fog következni.

Mivel vádolták?

Mivel vádoltak? Ez érdekes, mert általában nem azzal vádolnak, amit valójában tettél. Van, van itt egy nagyon érdekes dolog, de megint talán szét kell választanunk, ez egy kicsit több időt vesz igénybe.

A náci és a kommunista titkosrendőrség közötti különbség, nekem volt szerencsém mindkettőhöz, voltam a Gestapo és a magyar nácik, valamint később a magyar kommunisták foglya. Most, ami biztos, hogy brutalitás, kegyetlenség szempontjából nincs különbség. Egy kínzókamra egy náci börtönben ugyanolyan, mint egy kommunista börtönben, nincs különbség. A különbség másban rejlik. A nácik, ha elkapnak, mint politikai disszidens, általában azt akarják tudni, hogy mit csináltál, kik a barátaid, mik a terveid, és így tovább. A kommunisták nem feltétlenül. A kommunisták már tudják, ha elkapnak, hogy mit fogsz aláírni, te nem. Nem tudtam, hogy az amerikai kémek segítője leszek, mert pontosan tudom, hogy miért engem választottak ki. Én voltam az egyik vezetője több ifjúsági szervezetnek, és nem akartam csatlakozni hozzájuk és nem volt lehetőségem nyugatra menekülni.

Miért akarták ezt a vallomást öntől? Miért akartak valódi vallomást, miért nem hamisítottak egyet?

Miért akartak ilyen vallomásokat, természetesen nem ismerem az összes valódi szándékukat. Egy dolgot tudok. Tudom, hogy egy olyan rezsim, mint a Rákosi-rezsim vagy a Sztálin-rendszer, egyszerűen előre eldöntheti, hogy rendben, ma tíz kém van itt, ebből három illegálisan akarta elhagyni az országot, és így tovább. És addig fognak kínozni, amíg alá nem írod.

Mit tettek önnel, le tudná írni, mi is történt a budapesti titkosrendőrségen?

Nem... Még 30–40 év után sem szeret senki beszélni a kínzókamrákról. Elmondhatom, hogy én a szerencsések közé tartoztam, nem szenvedtem annyit, mint néhány barátom. Voltak például elektromos gépeik, amelyekkel nagyfeszültségű áramütéssel kínoztak. Ütöttek bármivel, ami a kezük ügyébe akadt, volt kardjuk, talán a régi magyar hadseregtől szerezték, ezt mindig a kemencében tartották, forró volt, és azzal a forró karddal ütötték a hátadat, meg ilyenek. De hadd mondjam el, hogy volt, aki százszor többet szenvedett, mint én, és volt, aki egyértelműen a kínzások következtében halt meg.

A recski munkatáborba került öt évre. Le tudná ezt írni? Kik voltak ott? Milyen bánásmódban részesült a többi fogoly abban az időszakban, amikor ön ott volt?

Letartóztatásom után egy koncentrációs táborba kerültem, majd egy másik koncentrációs táborba, Amerikából vagy Nagy-Britanniából nézve természetesen szörnyű lehetett. De tényleg, tudva, amit ma már tudok, nem volt olyan rossz. Egészen addig, amíg nem szerveztek egy igazi haláltábort, az egyetlent Magyarországon; sok kényszermunkatábor volt Magyarországon, de hála Istennek a magyar Sztálinnak csak öt év állt rendelkezésére. Az igazi Sztálinnak tízszer annyi ideje volt, nagyjából. Tehát csak egy igazi haláltábort szerveztek, és az Recsk volt, ahol a börtönéletem utolsó két és fél évét töltöttem.

Milyen emberek voltak ott? Milyen más, milyen más foglyok voltak ott önnel együtt? Honnan jöttek?

Milyen emberek voltak ott? Érdekes kérdés. Ismétlem, nem tudom. Természetesen nem tudom, hogyan választották ki a talán 35–40000 fogoly közül azt az 1300 embert, aki ebbe a szörnyű táborba került, nem tudom. Azt tudom, hogy a többség olyan volt, mint én, valamilyen társadalmi szerepet töltöttek be; persze voltak nálam idősebb emberek is, magas beosztásúak. Tehát az emberek többsége olyan volt, akik szerintük veszélyesek voltak.

Például milyen emberek?

Például a régi rendszer tisztjei, katonai és polgári tisztek, valamint az új rezsimé. Úgy értem, ha valaki magas rangú politikus volt ’45-ben vagy ’46-ban, az 1950-ben már Recsken lehetett. Másrészt olyan emberek is kerültek oda, akik szinte közönséges bűnözők voltak.

A recski körülmények.

Milyen volt az életünk Recsken, milyenek voltak a körülmények Recsken? Röviden képzelje el, hogy télen körülbelül 12 órát dolgoztunk, nyáron 16–17 órát, mert a foglyok nem dolgoztak sötétben, és nagyon-nagyon kevés ennivalót kaptunk. Mindennaposak voltak a verések, az őrök egy százötven fős brigádból kb. 20–25 embert vertek meg naponta. A tábor közepén volt egy gödör, amiben körülbelül egy lábnyi vagy annál is több víz volt, és oda küldtek, ha úgy gondolták, hogy valami rosszat tettél. És ott tartottak, télen is. Verés, folyton. Munka, nagyon kemény munka, a kőtörés nagyon kemény munka, de mindez semmi a szörnyű éhséghez képest. Amikor egy-két napig éhes vagy, én kipróbáltam, az semmi. Ha öt napig nem eszel, az semmi. Ha egy évig éhes vagy, ha két évig éhes vagy, azt nem tudom leírni. A legszörnyűbb dolog Recsken ez a rettenetes éhezés volt, sokan egyszerűen éhen haltak.

Állították-e valaha bíróság elé? Volt védőügyvédje, amikor letartóztatták? Emeltek-e hivatalosan vádat ön ellen?

Soha nem voltam bíróságon, nem álltam bíró előtt, egyszerűen csak kaptunk egy papírt, amely hat hónapra szólt. A saját szabályaik szerint hat hónap után elengedtek, vagy újabb papírt kellett adniuk. Valóban kaptam egy-két ilyen papírt, aztán még azt sem, csak ottmaradtunk.

Miért vallotta azt, hogy amerikai kém?

Ha megkérdezik tőlem, miért vallottam végül azt, hogy amerikai kém vagyok, vagy az ő segítőjük, a válaszom, hogy ön is bevallaná. Ha nem is egy-két nap, egy-két hét után, a kínzás hatására előbb-utóbb mindenki vall, vagy majdnem mindenki. Említettem, hogy én nem szenvedtem annyi fizikai kínzást, mint sokan mások, de hadd mondjak csak egy példát. Egy cellában vagyok, a számom a 39-es, az őr körbejár, és nem is tudom, 10, 15, 20 percbe telik, mire visszaér ugyanahhoz a cellához. Aztán kinyitja a kis ablakot, és a rabnak, nekem vagy neked, fel kell állnia és jelentenie kell: XY úr, a cellaszám 39, a foglyok száma 1. Ha ezt 5 napon keresztül, éjjel-nappal, 15 percenként csinálod, akkor eleged lesz és vallani fogsz.

Amikor kijött a munkatáborból, hogyan változott meg a magyar társadalom és az emberek közötti viszony a kommunista uralom óta?

Amikor kijöttem a táborból, érdemes tudni, hogy Sztálin halála után ezeket a táborokat lassan feloszlatták. Amikor kijöttem, a legérdekesebb élményem az volt, hogy hol vannak a régi jó kommunista barátaim? Senki sem hisz már ebben. Sőt, találkoztam egy barátommal, aki tényleg kommunista volt, velem egyidős, ő magasabb beosztású vezető volt a diákszervezetekben, mint én, és azt mondta, hogy ez, ami itt van, ez nem szocializmus. Emlékeztettem, hogy ezt próbáltuk elmagyarázni neki hat évvel ezelőtt.

Megmérgezte-e az emberi kapcsolatokat a sztálini időszak légköre?

Az emberi kapcsolatokat sok-sok módon megmérgezték. Nos, hadd mondjak el valamit, aminek nagyon örülök: az egész Rákosi-korszakot rács mögött töltöttem.

Azt kell mondanom, hogy úgy gondolom, nagyon szerencsés ember vagyok, mert az egész Rákosi-korszakot rács mögött töltöttem, és mindazok után, amit Recskről meséltem, ezt nehéz lehet elhinni, hogy a szabad, úgynevezett szabad embereknek ugyanolyan kemény és rossz volt. Amit a feleségem és a barátaim mondtak, amikor kijöttem a kényszermunkatáborból, mint már említettem, azon lepődtem meg, hogy azok a jó, becsületes kommunisták már nincsenek sehol, senki nem hisz már a kommunizmusban. A feleségem és a barátaim elmesélték, hogy min mentek keresztül, nagyon-nagyon szegények voltak. De ezt el lehet viselni. Nem volt mit enniük, nem volt ruhájuk, így is lehet élni. Amit nem lehet megemészteni, hogy fel kell állni, tapsolni kell, és azt kell mondani, hogy „Éljen Sztálin!”. És ezt minden héten, néha minden nap meg kell tenned az irodában. Nagyon hálás vagyok, hogy soha nem kellett ezt megtennem.

Úgy gondolta, hogy a kommunisták gyors hatalomátvételt akartak ’45-ben?

Én személy szerint igen, nem tudom, mit akartak, hogy a kommunisták gyors hatalomátvételt akartak-e ’45-ben, nem tudom, mit akartak. Azt tudom, hogy én mit hittem. Hittem abban, hogy bár ez a végső céljuk, ez időbe telik, például több segítséget reméltem a nyugattól, a nyugati hatalmaktól, mint amit kaptunk. Időbe fog telni, és ha van idő, akkor valami csoda történhet. Igen,’45-ben reménykedtem, nem tudtam, hogy ez két-három éven belül bekövetkezik.

Hogyan titkolták a kommunisták a politikai hatalom átvételére irányuló szándékaikat?

Minden elképzelhető módon próbálták titkolni valódi szándékaikat, már beszéltem arról, hogy mindegyik kommunista politikus folyton a demokráciáról beszélt. Ezt a szót, hogy szocializmus vagy kommunizmus, nem használták. És ha lehetett is néha hallani, nem tőlük. Mindig azt sulykolták belénk, hogy demokráciát építünk. És persze, ez most nem fontos, de ennek elméleti alapjai vannak a kommunista irodalomban.

Zoltán Nyeste (1922–2001)

Zoltán Nyeste

Nyeste Zoltán, mérnök, történetíró, politikai fogoly a Bihar megyei, ma Romániában található Mezőtelkiben született 1922. augusztus 23-án és a Velencei-tó melletti Nadapon hunyt el 2001. október 2-án. Református lelkészi felmenőkkel rendelkezett, apja is református lelkész volt, édesanyja tanítónő, hárman voltak testvérek. Bolyky Magdolnát vette feleségül, három gyermekük született, az első lány Magyarországon, a második lánya és a fia az akkori Nyugat-Németországban.

A Kisújszállási Református Gimnáziumban érettségizett 1941-ben, majd a műszaki egyetemre felvételizett, és ott szerzett mérnöki diplomát. Egyetemistaként részt vett a diákok ellenállási mozgalmában, szervezője volt a Soli Deo Gloria református diákegyesületnek. 1944 júliusában létrehozták a Szabad Élet Diákmozgalmat, Szabad Élet volt az illegális kiadványuk címe, és amely a magyar fegyveres ellenállás több apró csoportjának az összekapcsolásában vállalt fontos szerepet. Nyeste Zoltán is tagja volt, amiért a nyilasok többedmagával letartóztatták és a Nemzeti Számonkérő Székre, vagyis a nyilas bíróságra hurcolták, megkínozták. Az elfogott diáktársak közül kevesen élték túl a nyilas terrort.

A világháború után újra a diákmozgalomba került, szinte minden fontosabb szervezethez volt valami köze, nem az első vonalban, de szemtanúja és részese volt az eseményeknek. Kistarcsára került, majd Recskre vitték 1950 őszén, ahonnan 1953 őszén szabadult. Az Ipartervnél kapott munkát, majd az 1956-os forradalom tevékeny résztvevője. A forradalom leverését követően, 1956 novemberében elhagyta az országot, néhány hét után a családja is követte. Előbb Bécsbe mentek, ahol Nyeste egyik aláírója volt a magyar forradalmi tanácsot létrehozó jegyzőkönyvnek. 1957. január elején Strasbourgban részt vett a Magyar Forradalmi Tanács konferenciáján. Azután teljes odaadással a forradalomról írt, előadásokat tartott világszerte. Bécsből Nyugat-Németországba költöztek, Münchentől délre, Ebenhausenben telepedtek le. A brüsszeli Szemle című folyóirat segédszerkesztője volt, együtt dolgozott Méray Tiborral, Sztáray Zoltánnal és Kéthly Annával, és a Szabad Európa Rádió külső munkatársa volt.

1963-ban az Egyesült Államokba költözött a családjával, és egy nagyvállalatnál mérnökként helyezkedett el. Kapcsolatba került kint élő, 1956-ban távozó magyar csoportokkal. Az egyik legtekintélyesebb ezek közül a New Brunswick Magyar Öregdiák Szövetség - Bessenyei György Köre, amit a Rutgers Egyetemen alapítottak, szellemi vezetője Nagy Károly szociológus volt. Ez a szövetség adta ki 1982-ben a recski borzalmakról írt beszámolóját: Recsk – emberek az embertelenségben címmel.

A rendszerváltás után részt vett a Recski Szövetség megalapításában.