Péter Rényi, 16. 10. 1987, Budapest, Hungary

Questions to the narrator

Metadata

Location Budapest, Hungary
Date 16. 10. 1987
Length 07:46

Watch and Listen

Full video (mp4, 7 min)
Preview video (mp4, 1 min)
Audio track (mp3, 7 min) Show player
×
0:00
0:00

TranscriptPlease note that this transcript is based on audio tracks and doesn't have to match exactly the video

Ez egy pártlap, tehát alapvető célja az, hogy a pártpolitikát népszerűsítse és támogassa, vagy az, hogy objektív módon tájékoztassa az embereket arról, hogy mi történik a világban?

Ha egy politikát akarsz népszerűsíteni, először fel kell keltened az olvasók érdeklődését, akik elsősorban nem a propaganda tárgyai akarnak lenni, hanem tájékozódni szeretnének, szerintem ez ilyen egyszerű, és mi megpróbáljuk az újságunkat ehhez mérten csinálni.

De pártlapként, milyen értelemben a párt lapja, azaz biztosan valamilyen különleges módon kapcsolódik a párthoz?

Igen. Amikor ezt az újságot alapítottuk, ’56 után vagy ’56-ban, az volt a szlogenünk, hogy ez a lap... ennek a nép és a párt újságjának kell lennie. Ezt a két funkciót kell ötvöznünk, és a pártnak, tudja, a pártnak vezető szerepe van Magyarországon, foglalkozik mindenfélével, politikával, gazdasággal, kultúrával stb. De ne higgye, hogy minden sorban és minden cikkben a párthatározatok mondatai köszönnek vissza, ez nem így van, ez az újság nem sokban különbözik az önök újságjaitól.

De akkor, arra akarok visszautalni, hogy milyen értelemben pártújság? A párt álláspontját kell előtérbe helyezni?

A párt a véleményét nagyon általánosan fogalmazza meg a határozatokban. Ami az olvasók és a párttagok számára is érdekes, azok a részletek, és ezek nem..., nincs pártvélemény, és van egy csomó dolog, ami viták és különböző nézőpontok tárgyát képezi. És nem kérdezzük meg minden pillanatban a pártot, hogy mit szóltok ehhez vagy ahhoz. Nekünk, a mi újságjaink tagjainak megvan a saját véleményük, a személyes véleményük és a személyes megközelítésük.

De mik, megkérdezhetem, hogy mi a formális kapcsolat, a szervezeti kapcsolat a szerkesztőség és a pártközpont között?

Az egyik személyes kapcsolat az, hogy a főszerkesztő és én a Központi Bizottság tagjai vagyunk, kéthetente a többi újsággal együtt részt veszünk egy rövid megbeszélésen, és ott beszélgetünk az aktuális témákról, arról, hogy hogyan foglalkozzunk ezzel meg azzal, de azt hiszem, önökben az az illúzió, kép él, hogy a pártban nagyon szigorú a fegyelem, és központilag döntik el, hogy mit olvashatunk..., mit írhatunk erről vagy arról.

Azért, azért kérdezem, mert amikor legutóbb itt voltunk, azt mondták, hogy forgathatunk, de végül nem tudtunk forgatni, mert a párt egyik vezetője volt itt, hogy megnézze az aznapi címlapot. Éppen akkor jelentettek be új kormánytagokat. Nekem úgy tűnt, ez egy nyugati ember számára azt jelenti, hogy a pártközpont nagyon szigorúan ellenőrzi az újság címlapját.

Most nincs statisztikám ezekről az eseményekről, de úgy gondolom, hogy az, hogy a párt vezetői idejönnek, ez egy évben kétszer vagy háromszor történik meg, főleg az év végén,     amikor újév alkalmából köszöntenek minket, boldog új évet kívánnak. Ez nem az, ami..., nem tudom, mi történt akkor, ki volt itt.

De nem gondolná, ön sem gondolja, hogy ez normális, hogy a pártvezetők idejönnek, és azt mondják, hogy..., ilyen legyen, tudja, így nézzen ki a mai címlap?

Nem, nem, ez kizárt.

De az lehetséges, hogy valaki idejön, és azt mondja, hogy nyomdába adás előtt szeretném megnézni mit írnak, mert önök a pártújság?

Igen, idejöhet, de nem szokott, nem szokott idejönni.

Mi van, van valami...?

Rengeteg dolga van, nem a mi címlapunkat nézegeti. És meggyőződésem, hogy jobban tudom, hogy mi kerüljön a címlapra, és ezt ő is így gondolja.

Csak azért kérdezem, mert az egyik újságírójuk azt mondta, hogy azért jött ide, hogy megnézze az aznapi címlapot, mert fontos változások mentek végbe a kormányban és a pártban.

Igen. Nem, a hírben ezzel a változással kapcsolatban nem politikailag volt probléma, hanem tipográfiailag, vagyis hogy hogyan rendezzük el a képeket, és semmi, semmi más nem érdekes ebben, ebben a pillanatban, mert az a tény, hogy ezt az embert megválasztották új miniszterelnöknek, vagy új... (köhög)

De az fontos, hogy ki kapja a legnagyobb fényképet?

Ó, igen, ezek hagyományok. Azt hiszem, ez nem sokban különbözik az önökétől, hogy a vezető, a legfontosabb, a legnagyobb presztízsű embereké a legnagyobb fénykép.

Vannak olyan témák, amelyek tabutémák, olyan dolgok, amelyekről nem írhatnak az újságban?

Micsodák?

Tiltott témák?

Tiltott témák.    

Péter Rényi (1920–2002)

Péter Rényi

Rényi Péter magyar újságíró, kritikus, a Népszabadság nyugalmazott főszerkesztő-helyettese Temesváron született 1920. szeptember 15-én és 2002. október 8-án hunyt el Budapesten. Eredeti szakmája nyomdász és grafikus. Apja, Rényi Ervin, vegyészmérnök, vegyianyag-kereskedő, édesanyja, a temesvári származású Schönheim Ila. Rényi Péter 1948-ban kötött házasságot Ungár Ilonával, három gyermekük született, két fiú és egy lány.

Szüleivel előbb Berlinben, majd Hamburgban éltek, Rényi a hamburgi Lichtwark-Schulében tanult, iskolatársa volt a későbbi német kancellár, Helmut Schmidt, akivel élete végéig személyes kapcsolatot ápolt. 1934-ben visszatértek Magyarországra, Budapesten német iskolában tett érettségi vizsgát, mert jobban beszélt németül, mint magyarul. A numerus clausus miatt nem mehetett egyetemre, 1938 és 1942 között nyomdászsegéd, Kner Imre mellé került Gyomára. Később visszajött Budapestre, a Hungária Nyomdában dolgozott, itt ismerkedett meg Veres Péterrel, Illyés Gyulával, Radnóti Miklóssal.

1942-től munkaszolgálatos volt, a világháború utolsó hónapjaiban megszökött, bujkálnia kellett. Az illegális kommunista mozgalom tagja lett, részt vett a nemzeti ellenállásban, grafikusként, nyomdászként hamis iratokat készített. A háború után Temesváron a Román Kommunista Párt grafikusa volt, majd 1945-ben hazatért és belépett az MKP-ba. 1946 és 1948 között a Szikra Nyomda nyomdászgrafikusa, majd 1954-ig a Magyar Dolgozók Pártja agitációs és propagandaosztályának munkatársa volt. 1949-ben bekerült az MDP párfőiskolájára, amit 1951-ben végzett el. 1954-től 1956-ig a Szabad Nép kulturális rovatának, majd titkárságának volt a vezetője. 1956-tól egészen 1988-ig, a nyugdíjazásáig a Népszabadság főszerkesztő-helyettese, de valójában a kulturális élet szürke eminenciása volt, és az örökös főszerkesztő-helyettes, ahogy a szerkesztőségi anekdotákban hívták. Jeles publicista, kritikus, kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal, ismertséggel rendelkezett, nagy befolyása volt a kulturális életre.

1967-ben irodalomtudományból kandidátusi fokozatot szerzett. 1963-tól a Filmművészeti Tanács elnöki tisztét töltötte be. 1971-től az MSZMP Kultúrpolitikai és Művelődéspolitikai Munkaközösségének tagja lett. 1980 márciusában beválasztották a párt Központi Bizottságába, amelynek 1988 májusáig tagja maradt.

Nyugdíjazása után, a Láng Kiadó lektoraként dolgozott 1989-ben, majd 1990-93 között a PPS Budapest Kft. szerkesztője volt.

1960-ban Rózsa Ferenc-díjjal, 1963-ban József Attila-díjjal tüntették ki. 1966-ban a Munka Érdemrend arany fokozatát, 1967-ben a Szocialista Hazáért érdemrendet, 1988-ban a Munka Vörös Zászló érdemrendet kapta meg.